8. fejezet Menekülni

* Kedves olvasók! (vagy nincsenek is olvasók és magamnak írogatok :D.) Sajnálom hogy egy ideje nem volt rész, de mostanában beteg voltam :(. Igyekszem pótolni a lemaradást! :) Jó olvasást!*

Nem akartam. Erősebben hunytam le a szemem mint bármikor máskor. De nem tehettem semmit. Eljött a holnap...
 Lementem a lépcsőn, és megnéztem az előteret. Sehol senki. Már nem ott volt ahol tegnap. Felszaladtam és megnéztem a szobáját is, de ott se találtam. Végül a konyhába mentem. Ott ült.
 Arcát a kezébe temette. Nem is vette észre mikor beléptem. Lassan mellé léptem, és leültem egy székre. Még mindig nem emelte fel a fejét. Nem akart rám nézni. Vagy talán nem akart a szemembe nézni. Végül nekem kellett megtörjem a csendet.
-Szóval nem mondasz semmit.-mondtam.
 Ő még mindig nem beszélt, így felálltam, de a kezem után kapott. Nem szorította meg.
-Kérlek....kérlek ne menj! -könyörgött.- Sajnálok mindent. Túlságosan részeg voltam. Bocsáss meg! Maradj velem kérlek!
 Én felé fordultam. Még mindig szerettem. Ezek után is. De ideje feladnom. Kitéptem a kezem kezei közül, és elfordultam tőle. Az ajtóhoz léptem, és kezem a kilincsre tettem.
- Ma elmegyek.-jelentettem ki.- Ezután csak a stúdióban találkozunk.
 Nem mondott semmit, csak bólintott. Felmentem és összepakoltam az eddig elhozott cuccaimat. Nem volt nehéz. Csak 3 táskányi. Közben folyamatosan járt az agyam hogy hová is mehetnék. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek CC-hez, de ez elég szemét dolognak tűnt. Pláne hogy akkor el kellene mondanom mi történt, és ő még aggódna értem.
 Mikor kész lettem, lementem a lépcsőn, felvettem a kabátom, és már majdnem elindultam, mikor meghallottam az Ő hangját.
- Hova fogsz menni?- kérdezte. Bosszút kellett állnom rajta. Úgy éreztem ez hatásos lesz. Megfordultam és tekintem az övébe fúrtam.
-CC-hez- válaszoltam egyszerűen. Majd minden egyéb nélkül kimentem az ajtón. Csak egy embert tudtam most hívni, aki tényleg segíthetett. Hamar fel is vette.
-Szia- köszöntem.
-Szia minden rendben?-kérdezte CC.
-Nem teljesen.... elmehetnék hozzád?
-Persze gyere-válaszolt, majd lediktálta a címét.
 Fogtam egy taxit és elindultam hozzá. Egész közel lakott Ashleyhez. A háza elég nagy volt. Mikor megérkeztem már az ajtóban állt, és amint kiszálltam, odarohant segíteni, és hozta a cuccaimat. Bent letette őket, és az nappaliba vezetett. Leültem a kanapéra, Ő pedig egy fotelba ült.
-Mi történt?- tette fel a nagy kérdést. Nem tudtam mit tenni, így elmeséltem. Mindent. Azóta hogy megismertem Ashleyt, mindent. Szó nélkül végig hallgatott, és mikor már a tegnap történteknél tartottam, elsírtam magam. Gyengének tűnhettem. Hamar letöröltem a könnyeimet, majd befejeztem amit elkezdtem. Nagyon imponált neki mikor elmondtam hogy csak őt tudtam hívni.
-És most itt vagyok - fejeztem be. CC nem mondott semmit, csak felállt a fotelből, és leült mellém, majd megölelt. Más volt az ölelése mint Ashleyé. Melegséget árasztott. Muszáj volt viszonoznom. Olyan gyengéd volt.
 - Megoldjuk rendben? - mondta. - De itt biztonságban vagy.
 Elmosolyodtam, ahogy ő is. Nem tudom mivel érdemeltem ki hogy ilyen kedves velem. Azt mondta itt maradhatok nála, és beszél Ashleyvel. Ne aggódjak. Olyan aranyos volt, ahogy ezt mondta.
 Segített felvinni a cuccaimat a vendégszobába, ami nagyon otthonos volt. Egy szekrény, egy asztal és egy egyszemélyes ágy volt csupán benne. Megkérdezte, segítsen-e kicsomagolni, de mondtam hogy már így is többet segített mint hittem volna.
 - Csak nem akarom hogy erről szóljon az ittléted- mondta - mert akkor elveszne belőle az álmod.- mosolyodott el. Most pedig én öleltem meg. Olyan volt mintha egy rémálomból ébredtem volna.
 CC rendelt kínai kaját amit be is faltunk. Ezután már nem is esett szó a történtekről. Viccelődtünk, a zenéről beszélgettünk, és pár gyerekkori sztori is felmerült. Nagyon jó sztorikat mesélt. Rengeteget röhögtünk. Már alkonyodott.
 CC megmutatta az ő szobáját, amiben egy óriási dobfelszerelés volt. Lenyűgözően játszott. Sőt! Nála jobbat még nem is hallottam. Elkezdett engem is megtanítani, persze tök béna voltam. De azt mondta egyszer még dobos is lehetek. Ezen egészen jót derültem.
 Lassan be is esteledett. Bekísért a szobámba, és megkérdezte szükségem van-e valamire. Biztosítottam róla hogy nincs, és nyugodtan menjen aludni.
 Adott egy puszit a homlokomra és jó éjszakát kívánt. Én is lefeküdtem aludni. Ez volt a legjobb napom mióta idejöttem. Még senki sem volt velem ilyen kedves. Úgy aludtam el, hogy most először azóta hogy idejöttem, mosolyogtam.