5. fejezet Ennyi lett volna?

Felnéztem az éjjeliszekrényre. Az óra 4:36-ot mutatott. Már nem volt ott mellettem. Mintha nem tudtam volna. Fájt a... szóval az. Alig bírtam felkelni. Na most már tudom mire mondják hogy 'kiadós dugás'. Valószínűleg a méhemet is kilökte a helyéről.
Szarul voltam nem tagadom. Kellett egy fájdalomcsillapító. Elindultam a konyha felé, ahol töltöttem egy pohár vizet, és bevettem negyed maréknyi fájdalomcsillapítót. Kellett.
Vajon ő élvezte? Bár most talán nem ez a legfontosabb. Ezt soha nem mondhatjuk el senkinek. De nekem akkor is ő volt az első. Szeretnék vele maradni. Érezni az illatát. Hallani a hangját. De neki csak 'egy éjszaka' voltam.
Amint bevettem a gyógyszereket visszaindultam a szobámba, de mikor Ash szobája mellett voltam, megálltam. Végül is tök mindegy már hogy bemegyek-e vagy sem.
Óvatosan kinyitottam az ajtót. Ott aludt az ágyában, de fogalmam sincs mikor léphetett le. Csak egy nadrág volt rajta, gondolom hirtelen kapta magára, ugyanis a többi cuccát nálam hagyta. Arcán elégedett mosoly ült. Ha csak ránéztem és is boldog lettem. Szeretem őt efelől semmi kétség.
Óvatosan az ágya mellé léptem, és leültem a párnája mellé. Végigsimítottam a haját, ami akkor összekuszálva állt ezer irányba.
Csak pár perce lehettem ott mikor kinyitotta a szemét és felnézett rám. Én zavaromban elkaptam a tekintetem, de ő átölelt és maga mellé húzott. Nem most akartam vele beszélni. Ez túl szép volt így, és pár percig jó volt naivan azt hinni hogy ez így is marad.

*

Másnap már be kellett mennem a stúdióba. Ashley felajánlotta hogy bevisz, de nem akartam. Egy ideig kerülnöm kéne őt.

De a stúdióban valahogy minden félre sikerült. Nem tudtam koncentrálni. Bár szerencsémre már nem kell új dalt írjak egy ideig. Nem menne. Még énekelni se tudtam rendesen.

Bár ez nem sikerült túl jól, hazafele beugrottam egy mekibe, és vittem haza ebédet. Igen neki is. Amint haza értem bekapcsoltam a gépem és elkezdtem kiadó lakásokat keresni. Gondolom ezek után úgyse maradhatok sokáig.

Aztán benyomtam a facebookot is, és megnyitottam egy chat ablakot. Bepötyögtem az üzenetet, de végül nem küldtem el. Túl friss az élmény hogy Mártinak beszéljek róla.

Egész nap attól paráztam hogy haza jön, és valami megváltozik kettőnk között. Nem akartam semmit. Jobb lett volna az is ha elfelejtjük ezt az egészet, de nekem ennek ellenére is Ő kell. De akkor miért félek minden pillanatban?

Úgy döntöttem csinálok valamit ami kellően eltereli a figyelmemet. Fogtam a mikrofonomat, és rákapcsoltam az erősítőre. Énekeltem ahogy csak a torkomon kifért. Mindent. Az összes dalomat, és mindent amit érzek. Jól esett. Jó volt tudni hogy az éneklés mindig itt lesz nekem.

Elszaladt az idő. Már elmúlt 10 óra is, Ash viszont nem ért haza. Nem akartam felhívni vagy ilyesmi, de mégis így alakult... volna, de amint felcsörögtem már haza is ért.

Alig szóltunk egymáshoz. Még fordítóval se. De én nem bírtam. El kellett neki mondjam az igazságot.

- Valamit meg kell tudj- kezdtem.

-Mit?

-Tegnap este...- sütöttem le a szemem.-.... szóval te vetted el a szüzességem....

Azt hittem kiakad, vagy ilyesmi, de ekkor kisfiús vigyor tűnt fel az arcán. Tetszett neki a helyzet.

- Valóban?- kérdezte, majd oldalba bökött. - És jó volt?

Én csak elmosolyodtam. Persze hogy jó volt sőt! A szemébe néztem, majd én is oldalba böktem. Tudta hogy ez mit jelent. Láttam rajta hogy tök büszke magára emiatt.

- De te csak ennyit akartál nem?- zökkentem vissza.

-Hogy érted?

-Persze ez egyértelmű, de neked ez csak egy éjszaka volt semmi több. Igaz?

(folyt köv.)